A Dél-Alföld régió legnagyobb műszaki állásbörzéje Kecskeméten

kecskemeti-allasborzeMi sem mutatja jobban a Kecskeméti Főiskola stabil és növekvő szerepét és hallgatóinak szakmai helytállását, mint hogy a Hallgatói Szolgáltató Központ által minden évben megrendezett Állásbörzén évről évre egyre nagyobb számú kiállító vesz részt, az ország egész területéről. 2013-ban 48 cég kínált állásajánlatokat, gyakorlati helyeket és gyakornoki pozíciókat, s 78%-uk úgy nyilatkozott, hogy az állásbörzén megjelent hallgatók közül van olyan, akit akár azonnal tudnának alkalmazni.


A Kecskeméti Főiskola nagy hangsúlyt fektet arra, hogy gyorsan és rugalmasan reagáljon a munkaerőpiac igényeire és ennek kiszolgálása érdekében folyamatosan fejleszti, bővíti képzési kínálatát és tudományos tevékenységét. Gyakorlatorientált képzéseinek köszönhetően végzett hallgatói kevesebb, mint 5 hónap alatt megtalálják helyüket a munkaerőpiacon. A folyamatos fejlődés érdekében szoros kapcsolatot ápolnak kis- és középvállalkozásokkal, multinacionális cégekkel, amelynek köszönhetően például a közelmúltban elindult duális képzési rendszerük járműmérnöki, gépészmérnöki, anyagmérnöki és műszaki menedzser alapszakokon.

A Kecskeméti Főiskola a Dél-Alföld régió legstabilabb felsőoktatási intézménye. Évente több mint 600 műszaki, informatikai, pedagógiai és agrárvégzettségű hallgató hagyja el a főiskola kapuit úgy, hogy 35%-uk már rendelkezik releváns szakmai tapasztalattal, a kötelező gyakorlaton túl.

 

A közelmúltban Kecskemét és térsége kiemelt járműipari központtá vált, amelynek hatására az ország egyik leggyorsabban fejlődő térsége lett és lesz a közeljövőben. Ennek kiszolgálása érdekében a Kecskeméti Főiskola és hallgatóinak versenyképességét a legkorszerűbb eszközök és módszerek szolgálják. Diákjaik sorra bizonyítják rátermettségüket országos versenyeken.

 

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az idei évben az intézmény által megrendezett OTDK műszaki szekciójában első és második helyezést is szereztek, a járműépítő versenyeken is dobogós helyezést érnek el tehetségeik a Pneumobil, Claas Unitech mérnökversenyeken, a Formula Student nemzetközi versenyében is eredményesek, sorra maguk mögé utasítva a nagy egyetemeket. A Shell Eco-marathonra épített járművekkel pedig komoly nemzetközi sikerekről is beszámolhat az intézmény. Szépen szerepelt grillkertjével a Hírös csapat a Hortus Hungaricus kiállítás keretén belül megrendezett A jövő kertépítő mesterei – Kert magyarul című versenyén. A Tanítóképző Kar hallgatói pedig kreatív megoldásaikkal sikeresen szerepeltek tanítási versenyeken és van Kazinczy-díjas hallgatójuk is.

plakat

Mi sem mutatja jobban a Kecskeméti Főiskola stabil és növekvő szerepét és hallgatóinak szakmai helytállását, mint hogy a Hallgatói Szolgáltató Központ által minden évben megrendezett Állásbörzén évről évre egyre nagyobb számú kiállító vesz részt, az ország egész területéről. 2013-ban 48 cég kínált állásajánlatokat, gyakorlati helyeket és gyakornoki pozíciókat, s 78%-uk úgy nyilatkozott, hogy az állásbörzén megjelent hallgatók közül van olyan, akit akár azonnal tudnának alkalmazni.

A főiskola Hallgatói Szolgáltató Központja által szervezett Állásbörze 2014. április 16-án ismét várja a kiállítókat, immáron az intézmény sportcsarnokának egész területén. A már 16 éve folyamatosan megrendezett Állásbörze nem csupán volt és jelenlegi hallgatók számára nyújt szolgáltatásokat, hanem a rendezvény nyitva áll a középiskolások, sőt, a város egyéb potenciális munkavállalói számára is.

A Kecskeméti Főiskola börzéje a Dél-Alföld régió legnagyobb műszaki Állásbörze rendezvényévé nőtte ki magát az elmúlt években. A szolgáltatásokról részletes tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők az un. Állásbörze Kiajánló-n keresztül, melyet kérés esetén minden lehetséges partnernek elküldenek a Hallgatói Szolgáltató Központ munkatársai.