40 év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek a nők

2011-től lép érvénybe az a rendelkezés, mely szerint kedvezményes nyugdíjba vonulhat minden olyan nő, aki 40 év munkaviszonnyal rendelkezik - jelentette be a kabinet döntését a kormányszóvivő.

A tájékoztatón hangsúlyozták, hogy a munkaviszonyba beleszámít a gyermekneveléssel töltött időszak is, vagyis amikor az érintett nő gyermekgondozással kapcsolatos ellátásokat kapott. Ennek több gyermek esetén a maximuma nyolc év. Viszont a 40 évbe képzési idő – sem szakiskolai, sem felsőfokú – nem számít bele.

A kormányszóvivő beszámolt arról is, hogy a kabinet az Országgyűlés elé terjeszti azt a tervezetet, amely szerint január 1-jétől munkanapok helyett naptári napokban fogják megállapítani azokat a határidőket, amelyeket a közigazgatási hatósági eljárásokban be kell tartani.

Így többek között nem fordulhat elő, hogy egy hosszú hétvége után olyannyira elhúzódjon az ügyintézés, hogy abból az ügyfélnek nehézségei adódhatnak. Az eddigi gyakorlat inkább a hivataloknak kedvezett, a mostani rendszer pedig sokkal inkább az ügyfeleknek fog.

A tájékoztatón elhangzott, hogy ha az érintettek túlnyomó része él ezzel a lehetőséggel, akkor 2011-ben 18-24 ezer nőt érinthet ez a döntés, mely hozzávetőleg 30-35 milliárd forint kiadást jelent.

Az MSZP támogatja a kormány azon döntését, hogy nyugdíjba vonulhat minden, 40 év munkaviszonnyal rendelkező nő, de azt javasolja, teremtsék meg ezt a lehetőséget a férfiak számára is.

Forrás: HR Portál